115

Összetörte a szívem; és egyre csak szomorúbbá tett, hogy az együtt töltött időn gondolkoztam. Te voltál az, aki megnevettetett aztán megsiratott. Én meg csak annyit tehetek, hogy sóhajtozok és azon agyalok, miért.

114

Jegyzet fiúknak:
Amikor napokig nem beszélsz egy lánnyal, ott hagyod találgatások között. Eléred, hogy kételkedjen benne, hogy téged egyáltalán érdekel-e, hogy nem beszéltek, és végül meggyőzi magát, hogy nem érdekel. Talán nem gondolod, hogy ez nagy dolog, de majd amikor elkezd mással beszélni, fogadok, hogy rájössz. Nem fog itt várni rád örökké. Úgyhogy legyél férfi, és csak beszélj vele.

113

Legtöbbször elfogadom, hogy egyedül vagyok, de néha amikor nézek egy filmet, vagy olvasok egy könyvet, amiben szerelmes történet van, vagy amikor szerelmeseket látok, amint éppen megfogják egymás kezét, vagy csókolóznak, ráébredek, hogy még csak nem is fogadom el, hogy egyedül vagyok, hisz nem akarok egyedül lenni. Azt hiszem azt próbálom elmagyarázni, hogy jó lenne, ha megtapasztalnám ezt a 'szerelem'-nek nevezett dolgot. Akármi is ez a 'szerelem'.

112

Talán egy nap majd visszanézek ezekre az álmatlan éjszakákra, ahogy a nappali padlóján ülök, magam körül romantikus könyvekkel és a lehalkított tv-vel - és képes leszek azt mondani, "ennél én erősebb vagyok".

111

A való életben a fiúk nem rohannak vissza hozzád az éjszaka közepén, és nem surrannak be az ablakodon. Csak ott hagynak és aztán többet egy szót sem szólnak hozzád.

110

"Aztán egy szép napon arra ébredek, hogy nem ő jár a fejemben, és rájövök, hogy túl vagyok a nehezén. A szívem súlyos sebet kapott, de majd begyógyul, és akkor majd újra tudok örülni az élet szépségeinek. Történt már velem ilyen, és fog is még történni, ebben biztos vagyok. Ha valaki elmegy, az azért van, mert jönni fog helyette valaki más - és újra rám talál a szerelem." ( Paulo Coelho)

109

„Mikor megszakad a szív... Érezted már? Valaha, bármikor? Azt mondják, nem is tud fájni... ennél nagyobb hazugság nincs is a világon. Kettétépi a tested, kiszakítja a lelked. Felborít mindent, amiben hittél, kirántja a lábad alól a talajt, és a szemedbe kacag... Mint késszúrás, ezerszer egymás után merül a testedbe minden szó, és a szív sajog tőle, befelé vérzel. De a test kínjával szemben itt nem tudsz elvérezni, nincs enyhülés, nem jön a fog vacogtató hideg, a megváltó elmúlás... csak az üres kín marad, a bíborvörösen lüktető fájdalom, a vakító fehér bizonytalanság.”

108

Ahogy lassan felnövünk, megtanuljuk, hogy az az ember is akitől nem is várjuk, okozhat csalódást. Összetörik majd a szíved, talán több, mint egyszer..és napról-napra nehezebb lesz. Te is összetöröd majd másokét, szóval emlékezz majd, hogy neked milyen érzés volt! Harcolni fogsz a legjobb barátaid ellen..sőt, előfordulhat, hogy beléjük is szeretsz. Az..új szerelmed vádolod majd a régi hibái miatt. Sírsz majd, mert az idő túl gyorsan telik, és elveszítesz valakit, aki közel állt hozzád.Épp ezért készíts túl sok fényképet, nevess túl sokat és szeress úgy, mintha sosem bántottak volna: mert minden 60 másodperc, amit szomorúan töltesz, az egy perc boldogság..amit már sosem kapsz vissza...

107

Igazad van, mikor azt mondod, gyerekes vagyok, naiv és folyton csak álmodozom. De mond ez miért jelent problémát? Nézz körül ebben a világban. Még jó hogy álmodozom, hisz a valóság megrémít. - Gyerekesnek számítok, mert nem veszek mindent komolyan vagy, mert időnként belefér egy reményről szóló mese? És naiv? Nézzük csak meg jobban. Naivitásom nem feltétlen rossz, hisz a jót feltételezem. A gond az, hogy csalódom, mert a világ nem olyan jó, mint ahogy gondolom gyerekes szívvel. Nem olyan békés, barátságos. Folyton résen kell lennem, folyton vigyáznom kell, nehogy valaki még összetörje az álmaimat, amit elképzeltem…

106

"És lám, ez vagyok én: egy lány, aki elhiteti a haldoklóval, hogy van remény, aki megtanít egy felnőttet nevetni, és elhiteti a gyerekkel, hogy léteznek csodák. Aki bármikor odatartja a vállát egy megtört léleknek, aki akkor is mosolyog, ha mások mosolyognak rajta, aki nem hagyja sírni a maga körül lévőket, és aki addig nem hagy el, amíg szükséged van rá. És ez is én vagyok: aki eltűri, hogy minden cselekedete ellenére tőle sose kérdik, jól van-e? Miért olyan nyilvánvaló, hogy velem minden rendben van, hogy nekem nincsenek problémáim? Miért hiszik azt rólam, hogy tökéletes vagyok? Csak egy átlagos, szürke senki akarok lenni. Mert valójában az is vagyok."

105

"Szomorú vagyok... lehunyt szemmel gondolkodok... sírok... ezer kérdés merül fel bennem...mért, mondd, mért látod csak a rosszat bennem...mért nem látod az én világom, mért nem érted meg, hogy én másra vágyom, s ha megérteni nem tudod, csak fogadd el...nézz rám, szenvedek, két kezem megremeg, szívem lassan dobban, napról napra egyre halkabban... Szeretni akarok… de nem hagyod... gondolkozz, kérlek, s tedd meg, amit kérek...ne haragudj csak azért, mert élek..."

104

"Nem fáj. Jól vagyok. Minden rendben. Nem hiányzik. Nincs szükségem rá. Semmi gond. Megy tovább az élet, nélküle is. Csak üres szavak. Úgy teszek, mintha... A látszat, a színlelés az, ami felemészt. Hogy nem törhetek össze, mert mások meglátják. De belül ki vagyok?! Nem tudom, nem tudom. Fáj, de nem mutathatom. Hiányzik, mégsem mondom. Semmi sincs rendben, az életem megállt. Vajon meddig bírom még?! Mindig csak tovább, és tovább. Ez az élet. Csalódások, mindig csalódások érnek. De az ember büszke. Büszke ahhoz, hogy sírjon, büszke ahhoz, hogy segítséget kérjen. De még ahhoz is, hogy elfogadja. Az élet tanít. Nevetni, sírni. Igen, sírni.. És élni. Meg kell tanulnunk élni, és nem színlelni az életet..."

103

Az 

ember
összeragasztja,
ami eltörött,de mindig
tudni fogja,hol vannak a törésvonalak

102

"Az élet egy nagy szerepjáték. Mindannyian játsszuk az általunk választott karaktert, és csak egy dolog van ami kizökkenthet minket a szerepünkből, s az nem más, mint a szerelem. Mikor jön valaki, aki az első perctől kezdve átlát rajtunk, az ő szemében az álarcunk lehull és megsemmisül. Csupán az igazi énünk érvényesül, ha akarjuk, ha nem, és ez az, ami néha annyira megrémít minket, hogy legszívesebben hanyatt-homlok menekülnénk,
de hamarosan rájövünk, hogy e nélkül nincs
értelme az életünknek."

101

Soha senki nem kérdezi meg, hogy mi a bajod, pedig csak erre vársz, hogy elmondhasd mi bánt, hogy miért sírsz, miért nincs erőd semmihez, miért vagy ilyen szomorú. Aztán mindenki csodálkozik, hogy zárkózott vagy. De kinek mondd el? Senki sem kérdezi... Talán senkit sem érdekel vagy talán nem merik megkérdezni vagy nem akarnak a" hülye" kérdéseikkel zaklatni. Pedig elég lenne csak egy-két jó tanácsot adni. Vagy inkább csak bólogatni és utána megölelni. Igen az ölelés! Azt szeretnéd. Az biztosan segítene. Miért pont az ölelés? Mi olyan különleges benne? Talán semmi, csak mindenki erről beszél. Ölelések, érintések, szeretet... Szeretett már téged valaha valaki? Nem tudod mi az a szeretet? Mikor két ember alig várja a találkozást, az ölelést. Vagy csak azt, hogy a másik megkérdezze tőle: Mi a baj kicsim?

100

Néha nem kellenek szavak, mert beszél helyettünk a csend. Egybekapcsolódó tekintetünk elmondja azt, amit érzünk. Mégis van úgy, hogy fáj a szótlanság, hogy nem érzem már a varázslatot, hogy a csoda, amit ketten éltünk meg- hamissá válik... Egy pillanatra lehunyom szemem, csak a szív szavára figyelek, azt súgja, még szeretsz. Így a                                      kétségeket holnapra hagyom…

99

Nem ismerlek régóta, így tisztán emlékszem, hogy mit éreztem, mielőtt találkoztunk...a világom romokban hevert, de én már semmit sem éreztem. Semmi se érdekelt, csak arra tudtam gondolni, hogy hogy szüntessem meg ezt a mérhetetlen nagy ürességet a lelkem helyén...gyűlöltem magam. És gyűlöltem másokat is, csak mert ők tudtak érezni, tudtak szeretni... Aztán a szemedbe néztem, és hirtelen minden rossz érzésem szertefoszlott... ott álltam, mint aki egy rossz álomból ébredt fel, és akaratlanul is mosolyogni kezdtem...nem is tudom mikor mosolyogtam utoljára olyan őszintén... A szívem háromszor olyan gyorsan vert, a térdem remegni kezdett, és alig tudtam megszólalni. Végre éreztem, hogy élek. Te mentettél meg! Visszahoztad a régi énem. Mégis hogy tudtam volna nem beléd szeretni?

98

„Minden reggel kapunk egy esélyt, hogy az életünk, a munkánk, a kapcsolatunk fullos legyen. De ehhez két ember kell. Mindkettőnek bele kell tennie a kalapba azt, amije van. Mindent! És elmondják egymásnak a ...dolgokat. Megosztják a lehető legkisebb gondolatukat, érzéseiket. Problémáikat is. nem várják meg, amíg az nagy lesz. Amíg rájuk zúdul, mint egy lavina. Itt születik meg a társkapcsolat. Két önálló ember sohasem lesz ebben jó, mert háborúzni fognak, harcolni, mert kell lennie köztük valakinek, aki győz! Az egyénnek meg kell halnia, hogy megszülethessen a MI!”