2012. november 1., csütörtök

215


A nővérem húga

(My Sister's Keeper)


Sara és Brian élete örökre megváltozik, amikor kiderül, hogy a kétéves kislányuk leukémiás. A szülők sajátos utat választanak a reménytelen helyzetben, Jesse és Kate mellé egy harmadik gyereket nemzenek, hogy őt majd donorként felhasználhassák Kate gyógyítására. Kate és kishúga szorosabban kötődik egymáshoz, mint a legtöbb lánytestvér, hiszen Kate-nek az élete függ Annától. Sara még az ügyvédi karrierjét is otthagyja, hogy a lányai mellett legyen, ugyanakkor megfeledkezik a kisfiáról. Egy idő után Anna megelégeli a helyzetet. A tizenegy éves kislány ügyvédet fogad, és kezdetét veszi Amerika legkülönösebb pere.

                   
<3 

214


Erős leszek, és csak azért is megmutatom mindenkinek, akik most szánalommal tekintenek rám miattad, hogy megvagyok nélküled is.

213

Már nincs több kedvem csak hallgatni csendben érezni, hogy hal el bennem minden, ha más ölel
ha másra nézel ha mást érzel, bár félek tőle,
inkább eltűnnék örökre...

212

Hiszen Te túl régen vagy már távol,
túl sok minden szól most másról,

úgy érzem, nem ismerlek mától,
csak nézlek, mint máskor,
de igazán, én nem látlak már.

211


A nőknél soha sincsen "utolsó szó": amit ma mondanak, annak holnap esetleg épp az ellenkezőjét cselekszik.

210

De már csak hangulatok vannak, érzések, ízek, illatok és dallamok. Napszakok, évszakok és életszakaszok. Helyek, színek és emberek. Változások és állandóságok. Álmok és valóságok. Időtől átalakult emléktöredékek. 

209


Az, hogy túlteszed magad rajta, nem jelenti azt, hogy elfelejted, nem jelenti azt, hogy hűtlen leszel az érzéseidhez, csak annyit jelent, hogy tűrhető szintre csökkented a fájdalmad, egy olyan szintre, ami nem tesz tönkre. 

208

Hányféle üvegfal létezik bennünk? És hánnyal kell megküzdenünk egy életen át? Hányszor veszíthetünk el valakit? És hányszor önmagunkat?

207

Bárhogy is bánt és bárhogy is gyötör
Az élet rossz, és túl mély már a gödör
De kimászhatsz és még kiláthatsz
Csak magaddal törődj ahelyett, hogy másokat hibáztatsz.
Bármit mondanak, ne törődj vele,
Mert a szívedbe, lelkedbe nem látnak bele.

206

Te és én még találkozunk. Mikor a legkevésbé számítunk rá. Egy nap, egy távoli helyen. Rá fogok ismerni az arcodra. Nem búcsúzom el, mert tudom, Te és én még találkozunk!

205

You and I will meet again, When we're least expecting it, One day in some far off place, I will recognize your face, I won't say goodbye, For you and I will meet again!

204


Bárcsak elég bátor lennék ahhoz, hogy elsétáljak és elfelejtsek mindent, ami a miénk volt, de nem merek elmenni, mert tudom, hogy nem jönnél utánam, és ez fájna a legjobban.

203


Minden éjjel átélem újra a tegnapot, minden percét,
hogy nem lehet rosszabb a mánál, a vártnál.. mondd, te mit látsz bennem?
 ... a világban? A szememben a tükörkép cseppet sem hibátlan, és elmúlt a korszak rég, hogy hiszünk a csodákban.