Nem ismerlek régóta, így tisztán emlékszem, hogy mit éreztem, mielőtt
találkoztunk...a világom romokban hevert, de én már semmit sem éreztem. Semmi
se érdekelt, csak arra tudtam gondolni, hogy hogy szüntessem meg ezt a
mérhetetlen nagy ürességet a lelkem helyén...gyűlöltem magam. És gyűlöltem
másokat is, csak mert ők tudtak érezni, tudtak szeretni... Aztán a szemedbe
néztem, és hirtelen minden rossz érzésem szertefoszlott... ott álltam, mint aki
egy rossz álomból ébredt fel, és akaratlanul is mosolyogni kezdtem...nem is
tudom mikor mosolyogtam utoljára olyan őszintén... A szívem háromszor olyan
gyorsan vert, a térdem remegni kezdett, és alig tudtam megszólalni. Végre
éreztem, hogy élek. Te mentettél meg! Visszahoztad a régi énem. Mégis hogy
tudtam volna nem beléd szeretni?