920

Néha csak végignézek az életemen és azt mondom: boldog voltam. Pedig abban a pillanatban sosem éreztem így, csak később, amikor minden rosszabb lett.

919

Ami volt, mindig összefügg azzal, ami lesz.!

918

Mondd,hogy te nem hagysz el! Mondd,hogy te más vagy mint a többi!

917

Akit érdekel, hogy mi van veled, akinek fontos vagy, az sosem alszik el anélkül, hogy ne tudjon rólad mindent: hogy hogyan sikerült a napod, hogy ki bántott meg, hogy miért buktál ki, hogy minek örültél, vagy épp miért sírtál...

916

Tegnap még velem voltál , ma már
ellenem.Tegnap még becéztél , ma már
nem tudod a nevem.

915

Egykor még szerettelek... de már rád se tudnék nézni!

914

álmok nélkül nincs holnap ...

913

Amikor látom, hogy elérhető vagy, a szívem ..

912

Akár hogy is írom le, feketén vagy fehéren, az a gond, hogy nem tudjuk mi jár a másik fejében..

911

Ne tervezz folyton.. Néha csak hagyd,

hogy magukkal sodorjanak a dolgok. 

910

Az az igazi férfi, akinek ha nemet mondanak, küzd tovább, nem pedig mást keres!

909

Várj még, hajolj közelebb, ne szaladj el,
Várj még, fogd a kezem, sose engedd el

908

Nem azért bocsájtunk meg, mert aki megbántott ezt érdemli, hanem azért, mert nem akarunk fájdalmat okozni magunknak, valahányszor eszünkbe jut, mit művelt velünk. 

907

Álmatlanság gyötör,
Az idegtől reszketek.
Nincs étvágyam,
Nem is eszek.
Ha szeretsz, miért nem vagy velem?
... Ha szeretsz, miért szakítasz velem?
Képeid a szekrényen,
Ruháid a szekrényben.
Vidd el kérlek, vedd vissza,
Eldobni nem tudom, csak könnyeimet issza.
Nincs már erőm, rabod lettem.
De te eldobtál magadtól, feltörlő lettem.
Hiányzol, a sírás kerülget,
Veled akarok lenni,
Boldogan,
Szerelmesen,
Mint egy kisgyerek.

906

Többé soha se lássam őt,
Hogy ne is tudjam nevét
Mert szúrt szívembe annyi tőrt,
Az is csoda,hogy élek még

905

Lehet, hogy volt idő talán, mi bántott,
Lehet, hogy volt sok tévedés.
Lehet, a sors akarta így, hogy fájjon,
Hogy szebb legyen az ébredés.

904

Azon a napon, amikor elszakítottak tőled,

jobban szenvedtem, mint el tudnád képzelni,

és szomorú szívem máig

nem talált nyugodalmat.

903

Mikor elment minden álom úgy hullt szét,
Néha azt kívántam bár megérezné
Még mindig fáj,de mégis érte megérte!
Én a napokat sem számolom már rég
Annyit sírtam már,hogy sírni sem tudnék
Még mindig fáj,de mégis Érte megérte

902

A legvakmerőbb húzásainkat sokszor egy paraszthajszál választja el az idiotizmustól!!

901

A megbocsátás az az illat, melyet az ibolya hint arra a cipősarokra, amely eltapossa őt.